Sziasztok!

Gárdonyi Rita vagyok, és szeretnék nektek egy közel öt részes kis élménybeszámolót tartani egy nagyon emlékezetes nyaralásomról. Maroccoban jártam anyukámmal, és azon belül pedig Agadir városában töltöttünk el pár napot. Szeretném megosztani veletek kalandjainkat.

Nos itt vagyunk, megjöttünk a „napfényes” Agadirból. Az idézőjel pedig nem véletlen.

1. nap: szombat

Budapesten, este 19.00-kor szálltunk szombaton taxiba, a sofőr nemhogy nem késett hanem kijelentette, hogy ha mi késtünk volna a megbeszélt időről keményen fizetnünk kéne. Nos ez az a taxi társaság akivel tavaly már egyszer megszívtuk, IQ barát sofőrjük ugyanis állította hogy az erzsébeti Határ útnak két 11-es száma van, az egyik az egyik a másik a másik végén, mindegy. Ezúttal időben érkezett.

A reptéren hosszú és unalmas várakozás következett (a szokásos) minekutána beszálltunk a gépbe, egy aprócska Malév repcsibe és uccu neki. A szárny felett ültünk és pont a vészkijáratnál. Most már azt is tudjuk, hogy ilyen helyzetben nem hagyhatjuk a csomagjainkat a lábunknál, mindent fel kell pakolni a fenti tárolóba, ahol persze mindig két széksorral hátrébb csúszik minden. Leszálltunk, az első meglepetés ekkor ért, hiszen hűvös volt. Olyan 16-17 fok körül lehetett, igencsak pulcsis időszak. Összegyűjtöttek minket, buszra tettek és egy magát „Adél” néven nevező egyiptomi arab pasi elmesélte a főbb tennivalókat miközben utaztunk a szálloda felé. Kétféle útra is be lehetett fizetni, az egyik az volt, amire mi mentünk, a másik pedig a „Királyi városok” című, ami Marocco főbb városai között buszozgat egy hétig. Az ő vezetőjük volt Adél, velük csak az utolsó nap találkoztunk újra.

A szálloda hatalmas, tízemeletes, de egy domb tetején állt, így még nagyobbnak tűnt. Körben több melléképülete is volt és szigorúan őrzik a CB rádiós biztonsági őrök. A hotel neve: Anezi és négycsillagos. Fáradtan és elcsigázottan érkeztünk meg, ottani idő szerint: hajnali 2 körül. Az időeltolódás 1 óra mínuszban. Amint kiszálltunk a buszból és kiszedtük a csomagjainkat, megjelentek az arab hordárok, akikkel szó szerint harcot kellett vívnunk a saját bőröndjeinkért, ugyanis megragadták azokat ahol csak tudták és megpróbálták kirángatni a kezünkből, hogy aztán kedvesen mosolyogva a lifthez vigyék és pénzt kérjenek érte. Egy frászt. Fáradt voltam és nyűgös, szembeszálltam az egyik sötétképűvel és hosszas huzavona és visítás következtében sikerült vele megértetnem, hogy egyedül is elbírom a csomagomat. Sértődötten odébbállt mikor látta hogy az igyekezetét nem jutalmazom meg. Fene az erőszakos modorába. Itt amúgy mindenki ilyen, de erre még visszatérek.

A szoba szép, nagy, a fürdőben van kád és bidé is, nagy a terasz, szóval igényes. A légkondi használhatatlan, de folyik és csöpög a szőnyegre. Ezt leszámítva nyugodt éjszakánk volt. A további napokban rájöttünk hogy van hiányossága is a szobának, pl.: az éjjeli lámpa nagyon kis fényerejű, következésképpen alapból nem tudsz az ágyban olvasni. A búrát nem lehet levenni róla, hogy több fényhez juss, sőt, maga a lámpa a kisasztalhoz van ragasztva, a kisasztal pedig a falhoz így közelebb sem tudod húzni. Max ha az ágyat tolod oda. De az már túl nagy meló egy kis olvasáshoz.

Afrikai ország lévén, gondoltuk lesz hűtő vagy minibár a szobában. Tévedtünk. De volt TV, telefon, és egy használhatatlan rádió.

A szobalányok mindig kitettek magukért, ha kiraktad a táblát, hogy nem kérsz takarítást, akkor is kitakarítottak. Lemosták az ablakot, az erkélykorlátot, rendbe rakták kedvük szerint a holmidat. Mindezért jutalmat vártak, de nem kaptak. Reggel elvitték a törölközőket, de frisset csak délután kaptál, így napközben nem lehetett zuhanyozni.

Meg kell jegyeznem, hogy 12.30-tól 15.00-ig ott sziesztaidő van, így ez alatt az idő alatt nem lehet semmit sem csinálni, az ottaniak alszanak.

Mára ennyit, holnap folytatom a korai ébredéssel és az agadiri bóklászással!