A Kiklád-szigetcsoport, s talán az egész
Égei-tenger legízletesebb turistacsemegéje a Krétától északra fekvő, 96
négyzetkilométernyi kis sziget, Szantorini. Az ókorban Kallisztének, a
„legcsodálatosabbnak” nevezték. Egyedülálló természeti adottságait
vulkánjának köszönheti. Az egykor kör alakú szigeten – amelyet hajdan
Sztrongüloszként, „kerekként” is emlegettek – ugyanis egy minden
korábbinál hatalmasabb vulkánkitörés során a hegyoldal a tengerbe
szakadt. Az így keletkezett meredek, sziklás peremvonal, a kaldera
fölső karéján épült apró házak látványa valóban lélegzetelállító.
A régészeti kutatások megállapították, hogy a csöpp sziget, az egykori
Thíra, a minószi kultúra kereskedelmi központja volt. Sőt, gazdasági
szerepe, no meg függetlensége okán i. e. 2500 környékén komoly
befolyással bírt az Égei-tengeren. A virágzó kereskedelem fellendítette
Thírát, mígnem – s pláne: ki sejtheti, miért – Zeusz szikrázó (és
váratlan) haragja lesújtott a szigetre. A föld hirtelen megremegett az
ijedt talpak alatt. A szigetlakók fejvesztve menekültek hajóikon: a
földrengés porig rombolta városaikat. Az óriási robaj nemhogy Krétán,
de még Athénban is hallható volt. Mindez i. e. 1520 táján történt, s a
hatalmas pusztítás után a szigetet 30 méter vastag hamuréteg fedte. A
becslések szerint néhány évtized múlva omlott be a vulkán pereme, s így
alakult ki Thíra szigetének különös félköríve, amelynek közepén 10 km
átmérőjű öböl csillog. A sziget földjének felső rétege egyébként a mai
napig több méternyi vulkanikus hamu.
Vajon ez volt-e az a legendák ködébe vesző
esemény, amelyet Atlantisz pusztulásával azonosítottak? Sokan máig úgy
gondolják, igen.
Atlantisz létezését megcáfolhatatlan tények nem erősítik meg, ám talán
mégis több egy gyönyörű mesénél. Jól ismerjük Platón híres dialógusait,
melyekben nem csupán beszélnek Atlantiszról, hanem meglehetősen alapos
leírást adnak róla, politikai és gazdasági berendezkedéséről,
mindennapjairól. S ismerjük persze az egyiptomi Középbirodalom idejéből
ránk maradt történetet is, melyet egy papírusztekercs őrzött meg
mindannyiunk örömére. De az indiai mondavilágban, közelebbről a
Mahábhárata eposzban is találhatunk hasonló históriát. És akkor nem
szóltunk még archeológusok egész soráról – nem is fogunk –, akik egytől
egyig megtalálni vélték az elsüllyedt földrészt. Egyetlen kivételt
azért teszünk: Paul Schliemann – a Tróját feltáró világhírű tudós
unokája – 1912-ben jelentette be, hogy atlantiszi leletekre bukkant. A
világszenzáció (már akkor is) pontosan három napig tartott, s a témát
oly gyorsan felkapó és a Schliemann unoka cikkét leközlő The New York
American a negyedik napon már nem győzött pironkodni.
A végtelen víz elárasztotta mesésen gazdag
és boldog sziget keresése helyett induljunk el inkább felfedezni
Hellász valóságban is létező ékkövét.
Repülővel érkezvén, mondjuk Athén irányából, az apró szigetecske fölé,
első kérdésünk minden bizonnyal: Ó, meseszép, de hol fogunk itt
leszállni? A reptér valóban aprócska, de ne feledjük, maga Szantorini
sem egy fekve lustálkodó Góliát. (Légvonalban 18 km hosszú, míg
szélessége 2 és 6 km között váltakozik.) Amennyiben a hajót választjuk,
például a krétai Iraklio kikötőjéből közel négy óra alatt pöfögünk át a
szigetre. (Sok turista él ezzel a lehetőséggel, s fizet be egynapos,
„oda-vissza hajóval” típusú szigetlátogatásra.)
Firának, a sziget „fővárosának” a kaldera meredek fala szélén
szertelenül billegő, jellegzetes, lapos tetejű házai olyanok, mintha
éppen most akarnának belecsusszanni a hűsítő habok közé. Mintha ölelve
vigyáznák egymást a házfalak. A kaldera mélykék vize, s az aprócska
vulkanikus szigetecskék annak közepén hihetetlen látvány nyújtanak.
Mivel a vízmélység 300–400 méter között mozog, az óceánjárók nem tudnak
lehorgonyozni „idebenn”, s az utasokat fürge motorhajók szállítják a
partra. A kikötőből a peremre vezető széles, meredek, olykor lépcsőkkel
súlyosbított kaptatón öszvérek és szamarak bölcs türelemmel cipelik
fölfelé a megszeppent turistákat. (A kevésbé romantikus, vagy az
átlagosnál érzékenyebb orrúak többnyire a kabinos felvonót választják.)
Az ortodox katedrális, bármely irányból is közelítünk, uralja a
városképet. Ha fotót látunk valahol Szantoriniról, azon nagy
valószínűséggel a kalderára épített kék-fehér házak láthatóak. Tényleg
meghökkentő, hogy szunnyadó vulkán kráterének peremén házak épültek,
sőt éttermek és luxusszállodák úszómedencékkel. A hotelsor előtti
sétányról elénk táruló látvány lenyűgöző. Háromszáz méterrel alattunk a
tenger, látjuk a kikötőbe érkező hajókat, a turistabuszok körüli
nyüzsgést. A kaldera oldalába lépcsőzetes elrendezésben odatapasztott
hófehér házak visszaverik a szikrázó napsugarakat. A teraszokon
napozóágyak, itt-ott apró medencék kékje.
A dór alapítású antik Théra impozáns
maradványait Firától délkeletre egy hegygerincen tárták fel a 19.
század végén. A partról félórás séta után egy körülbelül 400 méter
magas sziklateraszon bukkanunk rá az i. e. 3–2. századi maradványokra.
A bizánci kápolnától induló egykori főutcán ma is végigsétálhatunk. Jól
azonosítható a tágas agóra, közelében a Dionüszosz-szentély, és tőlük
távolabb a jóval korábban épült Apollón Karneiosz-szentély.
Thérától délre, a part menti Akrotiri
falucska közelében a negyven évvel ezelőtt megkezdett ásatások
eredményeként egy minószi város maradványai bontakoznak ki. Utcák,
emeletes házak, sok-sok használati tárgy, vázák és ékszerek.
Bárhol a szigeten nagy élmény az augusztus 15.i vallási ünnepségen résztvenni. Ilyenkor elfelejtheted, hogy túrista vagy. Elvegyülhetsz a helyiekkel kedvedre.
A sziget keleti részén fekvő Kamari
strandján az itteni jellegzetes, fekete homokot különleges, színes
kavicsok pöttyözik. A nappali forgatag estére sem enyhül,
megszámlálhatatlan, hajnalig nyitva tartó taverna, bár és szórakozóhely
csalogatja a fáradhatatlanokat.
A naplementét viszont a túloldalról,
Oiából (Ijából) érdemes megnézni. A település szűk kis utcácskáit már
kora délután ellepik a „naplementevadászok”. Oia igazi kis mesevilág.
Hófehér házai élénk kontrasztot alkotnak a föléjük magasodó sötét
bazaltsziklákkal. Valamennyi háznak kék a kapuja, s az előkertek
roskadoznak a pompásnál pompásabb virágoktól. Az utcácskák
dimbes-dombos köveinek fúgáit hófehérre meszelik, így véget nem érő
puzzle-kon lépkedünk.
A horizonton lebukó nap utolsó sugarai
aranyfényekkel vonják be a körülöttünk állók átszellemült tekintetét.
Ha csupán percekre is, de megszépülünk mindannyian.
Kapcsolódó hírek:
Környezetbarát luxusszálloda épül Marlon Brando szigetén
Tenerife - mindenki kedvére
Szicília - hova is megyünk?
Mért is divatos sziget Seychelle