Aki nagyvárosban él, azt mindenki másnál előbb vágja fejbe a hőhullám, különösen, ha olyan oktondi módon építkező lakhelye van, mint Budapest. Olvadozik a Rákóczi út aszfaltja a lábunk alatt, és sokan már az ötlettől is hőgutát kapnak, hogy ki kell szállniuk autójukból. Pedig számtalan hosszú távú megoldás lenne arra, hogy városunkat klimatizált helységgé tegyük.

Még ha nem is zajlana éppen globális éghajlatváltozás, a fővárosban akkor is pokoli meleg volna. Aki pedig a Rákóczi úton jár ezekben a napokban, az egyenesen egy katlanban érezheti magát. Az erre sétáló jogosan gondolhat arra: a város belső kerületeit, s a főbb sugárutakat a maira fazonírozó „szakemberek” híján voltak mindenfajta perspektivikus gondolkodásnak. Pedig  régen ismertek azok a módszerek, amelyekkel egy nagyváros klimatikus viszonyai javíthatók volnának.

Szélcsatorna, közlekedésszervezés és zöldterületek – alapvetően ezek befolyásolják egy város klímáját – mondja a hvg.hu-nak Perczel Anna építész. A Budapest levegőjét áramoltató, a város levegőjét kitisztító, s némi hűst hozó szélcsatorna szabadon hagyása a szakemberek szerint kőbe vésett szabály kellene, hogy maradjon, de eltorlaszolása már a Rózsadomb beépítésekor megkezdődött. Ezt tetézi a pesti rakparton falként épült szállodasor és többek között a tömbös beépítésű Milleniumi városközpont. Légáramlat sincs mindig, légszennyezettség és forróság szempontjából ezek a szélcsendes napok a legveszélyesebbek.   

A légáramlat önmagában persze nem elég: a korábban említett, klímájában a Grand Canyonhoz hasonlító Rákóczi út – amellett, hogy már a város csúfsága lett – az Erzsébet hídon át egy autópálya forgalmát vezeti a városközpontba. Szarvashiba ez, már csak azért is, mert ott ráadásul minden más az átmenő forgalom gyorsításának van alárendelve: nincs kiszélesített járta sövénnyel, nincsenek járdaszigetek szökőkúttal, csak a délibábot vető aszfalt. Tervek ennek orvoslására is születtek, a Levegő Munkacsoport látványtervét például éppen az Ikvai-Szabó Imre féle „forgalomcsillapító műdugó” ötletéhez csatolták, s fiókba süllyesztették.

A Kossuth Lajos utca a Levegő Munkacsoport látványtervén. Árnyékvilág

A gépjármű-közlekedés mérséklése együtt jár a parkolóhelyek visszaszorításával, azok ugyanis ugyancsak vonzzák az autóforgalmat, s megterhelést jelentenek a városnak – mondja Perczel Anna. „Párizsban nincs minden belvárosi lakosnak autója, s az irodákhoz sem építenek már mélygarázsokat – azokat szíveskedjen mindenki tömegközlekedéssel megközelíteni” – említ egy külföldi példát lapunknak.

A zöldterület a harmadik, ugyancsak kézenfekvő módja a város klimatizálásának. „A zsidónegyed esetében az Óvás Egyesületnek az volt a javaslata, hogy a több tucat üres telek közül ne mindegyik épüljön be, egy részükön létesüljenek nyugati mintára zsebparkok” – mondja Perczel. A foghíjakat parkként, játszótérként használják, esetleg maguk a lakók alakíthatják ki a parkot. A foghíjakat körülvevő tűzfalakra a városlakók borostyánt, vagy egyéb növényt futtathatnak, ami nem csak esztétikusabb a téglafalnál, de azzal, hogy elnyeli a hőt, az épületet is szigeteli, s nem sugározza vissza a hőt a kis telekre. Remek mikroklímát biztosít, akárcsak a zöldtető a felső emeleten élőknek. Persze jobbára éppen az ellenkezője történik: a természetes anyagok mellőzésével készülnek épületek, amelyek klímaberendezése szintén az utcára hányja a meleget.

Az Erzsébet-híd, amikor még nem volt autópálya

A mikroklíma alakítása mellett a nagyobb parkok építése, s ezen zöldterületek folyamatos öntözése sem maradhat el. „Észak-amerikai vizsgálatok bizonyítják, amit amúgy is érzékel az ember: egy néhány hektáros, összefüggő, árnyékos és öntözött zöldterületen legalább 5-6 fokkal enyhébb a klíma, mint körülötte” – mondja Beliczay Erzsébet, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese. Nem az a fejlődés útja, hogy nyithatatlan ablakokat, s mesterséges szellőzést alkalmazunk – teszi hozzá.

Hallhatunk persze – különösen világkiállítások és sportrendezvények idején használt – speciális és látványos megoldásokról, vízpermetről, s egyebekről. Ezek – bár a szűkebb környezet, mondjuk egy terasz, vagy egy park – számára üdítőek lehetnek, hosszú távú megoldást mégsem nyújtanak.

Az aszfalt menthetetlen, azt legfeljebb locsolni lehet, a járdák burkolatát azonban újra lehet kreálni: betontalapzat helyett légáteresztő burkolatba (például kvarchomokba) ágyazzák, amely beszívja a lehulló csapadékot, majd száradáskor onnan felfelé párologtatja. Így a csapadékot a belvárosban tarthatjuk, majd elpárologtathatjuk, egyébként csak költség volna az elvezetése – mondja Beliczay Erzsébet, hozzátéve, hogy ehhez hasonlóan a belső udvarokat, s kerteket sem szabadna lebetonozni. Ha pedig, fűzi hozzá, egy újonnan épült házhoz előírás egy garázs, akkor a park vagy a játszótér is az lehetne.

Ezek az ötletek, hívják fel a figyelmet a szakemberek, teljesen általánosak és közismertek, csak a cselekedetek ezzel ellentétesek. Évtizedek óta mindenki tudja, hogy ami most van, az nem jó. Mégis - leszámítva például a Budapest Szíve programot - alig történik valami.

hvg.hu