Elhanyagolt múlt - elhanyagolt jövő...

Az egyházi gyűjtemények - nem csupán a katolikus egyház kincsei, hanem más felekezetek értékei is - komoly veszélyben forognak. De állami gyűjtemények, kulturális és művelődéstörténeti közös értékeink ügye ugyanígy pengeélen táncol ma Magyarországon.

A kiállítóterem

Hazánkban számos egyházi gyűjtemény működik. A legtöbb ezek közül a rendszerváltás után vált látogathatóvá. A negyven évig raktárakba kényszerített műkincsek bekapcsolódhattak az állami gyűjtemények rendszerébe. Mindennapi munkájukat azonban kevés kivételtől eltekintve nehéz személyi feltételek és technikai körülmények között végzik. A Magyar Köztársaság az egyes egyházakkal kötött megállapodás értelmében vállalta, hogy részt vesz az egyházi gyűjteményekben őrzött értékek megóvásában, gyarapításában és közhasználatának biztosításában. Ez a rögzített finanszírozási elv azonban messze nem valósul meg.

A 2006. évi költségvetésből az egyházi gyűjtemények részére 500 millió forintnyi támogatás jutott. Ez az összeg 40 százalékkal kevesebb, mint a 2005. évi. Már ez sem fedezte az egyházi gyűjtemények működési kiadásait. A támogatás összege évről évre fogy. 2008-ban újabb megszorítások következtek be az egyházi gyűjteményekre is. Nehéz sorsú gyűjteményeink közé tartozik a Gyöngyösi Kincstár, mely szintén a túlélésért küzd.

A kiállítás éke - a XV-XVI. század fordulóján készített bőrtűs-filigrános kehelysorozat egyik darabja

Az esztergomi főszékesegyház kincstára mögött a Gyöngyösi Kincstár áll a második helyen műkincsei értékét tekintve. E kincstár műkincseinek története valóságos kalandregénybe illik. Ezek az eszmei és esztétikai értéküket tekintve is értékes tárgyak mesélnek. Mesélnek egy városról, amely századok óta a Mátra kapuja és ősi központja. Mesélnek arról, hogy egy honfoglalás kora óta létező település miként fejlődött, milyen szerepet kapott a magyar történelemben, és hogy milyen, messze földön híres ötvöscéheknek és gazdag kulturális életnek adott otthont. De beszélnek ezek a tárgyak arról is, hogy a több száz évvel ezelőtt élt mesterek, művészek és mecénások együttes erővel milyen kincseket hoztak létre. Hogy egy mezőváros a XV. századi Magyarországon mennyiféle értéket tudott teremteni.

A gyűjteményt 1990-ben Nagy Lajos apát hozta létre az egyházközség ötvöstárgyaiból. Sajátossága és értéke többek között az is, hogy nem egyházmegye vagy térség anyagait tartalmazza, hanem a templom kincseiből tevődik össze. Ha úgy tetszik: ez a gyűjtemény a gyöngyösi polgárok büszkesége. A Szent Korona Háznak is - ahol a kiállítás megtekinthető - sajátságos története van. GrófAlmásy Pál építtette 1784-ben. Az Almásy grófok koronaőrök voltak. A ház a nevét azután kapta, hogy 1806-ban Napóleon és csapatai elől ide rejtették, és negyvenhárom napig itt őrizték a Szent Koronát. Jelenleg ez az épület ad otthont a plébániának és a gyűjteménynek is.

A gyűjtemény kalandregénybe illő történetét Juhász Ferenc, a gyöngyösi Szent Bertalan-templom plébánosa és a kincstár igazgatója mesélte el. A II. világháború alatt az egyházközség három tagja elhatározta, hogy a benyomuló idegenek elől elrejtik az értékes tárgyakat. Elásták őket, és megesküdtek, hogy amíg a szovjet csapatok hazánkban állomásoznak, senkinek sem árulják el, hová rejtették azokat. A műkincsek 1944 és 1967 között a templom tornya alatt várták a szebb napokat. Mivel a szovjet csapatok tartózkodása a vártnál is hosszabbra nyúlt, az akkori plébános intézkedni kényszerült. Félő volt, hogy a három egyházközségi tag titka mindhármuk halálával sírba száll. Katona István apát szóra bírta a még élő egyetlen tanút.

Így történt, hogy 1967-ben a föld mélyéből monstranciák, kelyhek, füstölők, textíliák, miseruhák, szobrok, könyvek kerültek elő. A negyvenhárom ötvösmű mind számában, mind korát illetően igen jelentős értéket képvisel. Legrégibb darabja 1507-ből való. Egyedinek és különlegesnek számítanak a felvidékről származó, XV-XVI. századi bőrtűs-filigrános kelyhek. Az egész világon tizennégy ilyen van, ebből a Gyöngyösi Kincstár őriz hetet. A számos kelyhet, cibóriumot, úrmutatót és egyéb tárgyat kiemelt egyházi eseményeken egészen 1934-ig használták.

Az épségben előkerült tárgyakat 1967-től kezdve különböző raktárakban helyezték el. Volt közöttük olyan is, amit sajnos értékesítettek.

1990-ben kapott helyet a mintegy százötven tárgy a fent említett Szent Korona Házban. Ennek lassan húsz éve. Kamerákkal, riasztórendszerrel, komoly biztonsági felügyelet mellett őrzik a tárgyakat. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a látogatók úgy találják a kincseket, ahogyan azokat húsz évvel ezelőtt a vitrinekbe tették. Restaurálni kellene őket, a gyűjteményt bővíteni is lehetne. De nemhogy restaurálásra, lassan a fenntartáshoz és szinten tartáshoz sincs elegendő pénz.

Évszázadokat vészeltek át ezek a gyönyörű tárgyak: elődeink keze alatt születtek, és elődeink keze óvta őket. S most sem a tárgyakhoz, sem elődeinkhez nem méltó környezetben tároljuk őket - panaszolta Juhász Ferenc múzeumvezető, aki csakugyan szívén viseli a gyűjtemény sorsát, de csodát nem tehet, nem is akar. Vészharangokat sem kíván kongatni. Bár a gyűjtemény jövőjére vonatkozó kérdésemre választ nem tudott adni. De a mostani szomorú helyzetben úgy tűnik, a kincsek nagyobb biztonságban lennének egyházi rejtekhelyükön, a templom tornya alatt. Ez azonban nem megoldás. A kincstárnak négy dolgozója van, akik másodállásban végzik munkájukat. Bővítésről, restaurálásról és lassan-lassan a működésről is le kell mondaniuk. A kincstár még van, még létezik. A gyöngyösiek büszkék rá. A megmentése és továbbmentése a jövő évtizedeibe nem a polgárok és nem is a szélmalomharcot vívó múzeumvezető plébános feladata, hanem azoké, akik a közpénzeket kezelik, akiktől méltán elvárhatnánk, hogy ne hagyják veszni közös értékeinket.

Mi, polgárok, egyszerű hírvivő újságírók "csak" elmehetünk, megnézhetjük, továbbadhatjuk másoknak, amit látunk. A csodát is, és a közelgő vészt is. Ennyi, amit tehetünk. De ezt tehetjük még.

Koncz Veronika