Stefan, nehézsorsú ausztrál barátom – ha
nem búvárkodik éppen, akkor szörfdeszkán bitangol – kábé kéthetente
küld nekem egy lelkendező e-mailt: nahát, öreg, a Great Barrier Reef,
azt neked is látnod kellene! Spórolj picit, és ruccanj át egy-két
merülésre! Oké, már gyűjtöm hozzá a sűrített levegőt…
Földünk legnagyobb korallzátonya
Ausztrália északkeleti partjainak mentén, attól 80–160 km távolságra,
közel kétezer kilométeres darabon öleli körbe a zöld kontinenst. Jó
része csupán apály idején emelkedik ki a tengerből.
A korallzátonyok és -szigetek keletkezésének első tudományos
magyarázatát Charles Darwin adta. Az óceánok sekély és melegvizű
területein a fenéken megtelepedett korallfajok aránylag gyorsan
szaporodnak, s további állatfajok (rákok, mészalgák, kagylók,
tüskésbőrűek) keverednek a kialakuló korallpadok közé, míg a fennmaradó
üregeket korallhomok tölti ki. Az évmilliók során e koralltelepek
elérik és meghaladják a tengerszint magasságát. A hullámok és a szél
odasodorta magvakból előbb-utóbb megtelepszik rajtuk a növényzet.
A világ természeti csodái között számon tartott Nagy-korallzátonyt
közel háromezer különálló zátony és több mint 500 kisebb-nagyobb sziget
alkotja. Flórája és faunája rendkívül változatos, eddig csupán
korallfajokból közel félezret számoltak össze a kutatók. De
megtalálhatjuk itt a mázsányira is megnövő óriáskagylót, amelynek
tátott „szájába” nem ajánlatos belelépni, míg a jóval kisebb kúpcsiga
kellemetlen méregfogakkal rendelkezik. A szuvenírüzletek sztárja a
csodaszép porceláncsiga, az éttermek étlapjain pedig előkelő helyen
szerepel a csodálatos ízű languszta. Több mint 1500, érdekesebbnél
érdekesebb halfaj áll, illetve úszkál a kíváncsi búvárok
rendelkezésére. Ám tegyük hozzá gyorsan: e vizek leghírhedtebb állatai
a szürke- és a dajkacápák, amelyek közismerten mohó ragadozók. Ha
máshonnét nem, hát a természetfilmekből sokunknak ismerősek lehetnek az
ajakos halak, melyeknek testét 4–5 centiméteres tüskék borítják,
ráadásul veszélyt érezvén hatalmas gömbbé fújják fel magukat. Nos, cápa
legyen a talpán (uszonyán), aki ki merne kezdeni velük. Egy-egy
búvárkodással töltött nap végén, vagy csupán néhány merülés után már
elmondhatjuk: az emberi kéz által érintetlen, lenyűgözően változatos,
fantasztikus színekben és formákban gazdag víz alatti világ életre
szóló élmény. Akit, szemben úszván velük, simogattak már végig rajokban
közeledő pávahalak ezrei, tudja, miről szólunk.
E fantasztikus, élőlények alkotta
természeti képződményről érdekes sorokat olvashatunk a legendás Cook
kapitány naplójában, aki 1769-ben hajózott el mellette. A hajónapló
persze nem a vízi világ szépségét, hanem a zegzugos szirtfokok
árbocosokra jelentett veszélyét rögzíti.
A Nagy-korallzátonyt 1981 óta tartják
számon a világörökség részeként. Megőrzése, megóvása nem csupán a
tudományos kutatás, a zoológia és az oceanográfia, hanem Ausztrália
számára is fontos. Ugyanis ez a korallgát védi a kontinens partjait a
Csendes-óceán pusztításától.
Élővilága felülmúlhatatlanul gazdag. Több
millió hektáros területén néhány nemzeti parkot is kialakítottak,
legutóbb a Zöld-szigetet nyilvánították védetté, amely mindössze három
méterrel emelkedik az óceán szintje fölé. Felszínét kókuszpálmák
borítják, partjait vakítóan fehér korallhomok fedi. A víz alatti világ
lenyűgözően színes és változatos.
Talán sokan emlékeznek a közelmúlt
médiahírére: a krokodilvadászként elhíresült, egyébként zoológus
végzettségű Steve Irwin tavaly ősszel filmet forgatott az egyik
korallszigeten, amikor egy tüskés rája halálos mérge végzett vele.
Az utóbbi esztendőkben több helyről is aggasztó hírek érkeztek a
Nagy-korallzátonnyal kapcsolatban. A borúlátóbbak szerint a
Nagy-korallzátony napjai meg vannak számlálva, s jelentős része a
következő 40–50 esztendő során megsemmisül. A Queenslandi Egyetem
Tengertudományi Központjának minapi tanulmánya szerint igen kicsi a
valószínűsége annak, hogy a korallok képesek lesznek alkalmazkodni a
világtengerek hőmérsékletváltozásaihoz. Márpedig a legoptimistább
előrejelzések is a következő ötven év vonatkozásában két Celsius fokos
felmelegedést tételeznek. A korallok pusztulásához azonban nem csupán a
manapság naponta emlegetett globális felmelegedés járul hozzá. A
megengedettnél nagyobb mértékű halászat, s a part menti vizek
szennyezettsége ugyancsak veszélyeztetik e páratlan természeti
képződményt. Az ausztrál parlamentben már számolgatják: a halállomány
pusztulása és a turizmus csökkenése évente dollármilliókkal rövidíti
meg az állami büdzsét. (Nem hivatalos becslések szerint a
Nagy-korallzátony jelenleg évi egymilliárd dolláros üzletet jelent
Ausztráliának.)
A mértékadó tudósok igyekeznek
megnyugtatni a közvéleményt: a zátonyok nem fognak eltűnni, ám azokat a
jelenleginél kevésbé látványos élőlények népesítik be majd a jövőben –
tengeri algák és moszatok.
A közelmúltban a WWF (Worldwide Fund of
Nature) készített egy összefoglaló jelentést az ENSZ Éghajlatváltozási
Kormányközi Testületének (IPCC), amelyben földünk tíz olyan természeti
csodáját sorolja fel, amelyek eltűnhetnek a klímaváltozás hatására. E
listán a mexikói Chihuahua-sivatag, a Chilében található valdiviai
őserdők s a Himalája olvadó gleccserei mellett ott szerepel az ausztrál
partok közelében lévő Nagy-korallzátony is.
Mit üzenjek hát Stefannak? Induljunk útnak
megcsodálni, amíg nem késő? Nos, ha akad némi kapcsolatunk valamelyik
fapadosnál, akkor egy hétnapos búvárkodás a zátonyokon kihozható potom
hétszázezer forintból. Persze ahhoz itthonról kell vinnünk a levegőt…
Kommentáld!