Karcsú kőtornyok nyújtóznak a felhők felé
Törökországban, a kappadókiai fennsíkon. Holdbéli táj. Azok az
ókeresztények, akik e kietlen vidéken teremtettek maguknak otthont,
életkörülményeiket fondorlatos módon alakították a zord körülményekhez.
Délután érkeztünk meg Isztambulba, s
néhány órás várakozás után repültünk tovább Kayseribe, Kappadókia
legnagyobb városába, majd onnan gyanúsan pöfögő busszal tovább
Göremébe, ahol szállásunk várt ránk.
Másnap reggel indulunk fölfedezni a
sokszor megénekelt mesebeli vidéket, amely mindenekelőtt a szokatlan
formájú, kúpalakú ormairól nevezetes. A völgyek szabdalta és kihunyt
vulkánokkal teleszórt fennsíkot hajdanán fontos kereskedelmi útvonalak
szelték keresztül, melyeket nem csupán a bátor kereskedőkaravánok,
hanem a hadba induló seregek is koptattak.
Az egyedülálló tájkép kialakulása körülbelül nyolcmillió évvel ezelőtt
kezdődött, amikor is Kappadókia tűzhányói még forró tajtékot szórtak.
Az ezernyi rétegben lerakódott vulkanikus hamu és láva mintegy
háromszáz méterrel emelte meg a talaj szintjét. Az így kialakult
magasföldön a vulkáni hamu lassan puha tufakőzetté dermedt, s később
erre rakódott a megszilárdult bazalt, mely az időjárás pusztító
erejének engedve széttöredezett. Az eróziós folyamat a mai napig tart,
fokozatosan koptatva a hegycsúcsokkal teli vidéket.
Az itt látottakról először Paul Lucas francia utazó számolt be az
1700-as esztendők elején, ám elbeszéléseit hazájában hitetlenkedve
fogadták. Tudniillik az égre törő sziklakúpoknak lakói is voltak,
méghozzá a kappadókiai ókeresztények. A kereszténységet Anatóliában
Szent Péter terjesztette el az időszámításunk szerint első évszázadban.
A 4. században, vagyis a Bizánci Birodalom első éveiben Nagy Szent
Baszileiosz az akkori Caesarea – a mai Kayseri – püspöke, aki nem
ellenezte az új szerzetesközösségek letelepedését Kappadókia
völgyeiben, s az elkövetkező ezredévben a derék barátok otthonaikat és
templomaikat a tufasziklákba vájták.
Nem véletlen tehát, hogy kalandozásainkat e vidéken folytatjuk, sorra
látogatva a páratlan csodákat. Első napunkon a föld alá ereszkedünk,
hogy bejárjuk Kaymakli föld alatti városát, majd buszunkkal a
Melendiz-hegység hágóin átkelve szemünk elé tárul Ihlara-völgy
bejárata. Lenn a völgyben, a természeti szépségek megcsodálása után
felkeresünk néhány, freskókkal díszített barlangtemplomot. Ezekből
nincs hiány, mivel a korai középkorban itt megtelepedett keresztény
közösségek e jól védhető, eldugott völgyben közel ötezer sziklalakást
építettek, s természetesen számos, kövekbe faragott templomot is
létrehoztak. Miután megcsodáltuk a néhol száz méternél is magasabb,
függőleges falakkal határolt ihlarai völgyet, a közeli Selime faluba
zarándokolunk, ahol megmásszuk a hatalmas sziklatemplomhoz vezető
háromszáz lépcsőfokot.
Kappadókia nevét az időszámításunk előtti 6. században említik először,
méghozzá a három nyelven írt, úgynevezett akhaimenida feliratokon,
Dareiosz és Xerxész idejében, mint a Perzsa Birodalomhoz tartozó
országot. Hérodotosz szerint a Katpatuka nevet a perzsák adták a
kappadókiaiaknak, míg a görögök leucosyrieknek, fehér szíreknek
nevezték őket. Később a perzsa uralkodók két kormányzóságra, szatrafára
osztották a területet, az egyiket Kappadókia, a másikat Pontuszként
lajstromozva. A birodalom bukása után a két tartomány továbbra is
különálló maradt, s a Kappadókiai Királyság még Sztrabón idejében is
létezett. A bronzkorban Kappadókia a Hettita Birodalom része lett.
Szabadságát végül I. Ariarathesz uralkodása alatt nyerte el, aki Nagy
Sándor kortársa volt. Magát a provinciát Nagy Sándor sohasem látogatta
meg, azt évszázadokon keresztül Ariarathesz utódai uralták. Igaz, Nagy
Sándor halála után e területet a hadvezérek felosztották maguk között,
s Kappadókia egy rövid időre Eumenész kezére került.
Végül, viharos évszázadok után, a török népek Belső-Ázsiából való
kirajzását követően az oguz törzsek jelentős része Anatóliába nyomult,
majd a 11. század végén megjelentek a szeldzsukok, akik Konya
központtal kiterjedt birodalmat alapítottak. Később, a mongol hódítások
nyomán a szeldzsuk birodalom kis hercegségekre bomlott. I. Oszmán
alatt, a gyengülő Bizánc rovására kezdődött meg a központosított
államhatalom kiépítése, melynek története, mondjuk 1456-tól már
mindannyiunk számára ismerős…
Buszos utazásunk során eljutunk Göreme szabadtéri múzeumába is, mely
szintén a világörökség számon tartott gyöngyszeme. A Cavusin melletti
sziklatemplom még romjaiban is lenyűgöző látványt nyújt. A falucska
kerámiaműhelyei messzi földön híresek, melyek kézműves termékeit hangos
szóval kínálják a turistáknak. A nap hátralévő részében a
Tündérkémények nevezetű sziklatornyokat keressük fel: ezek mára
Kappadókia jelképeivé váltak. A Zelve-völgy gúla alakú hegyormainak
sziklalakásai közül némelyikben még ma is élnek emberek. Pihenésképpen
még megmártózunk egy hamisítatlan török fürdőben, Avanosban.
Nevsehirtől délre számos „föld alatti város” található, amelyek egymás
fölött, több szinten helyezkednek el. Ezen üregrendszerek hajdanán ezer
és ezer családot tudtak befogadni, amikor a helybélieknek az ellenséges
hódítók elől el kellett rejtőzniük. Trogloditáknak, vagyis
barlanglakóknak nevezték őket. Említettük volt, legelőször az
ókeresztények használták e föld alatti búvóhelyeket, utolsó lakói
azonban törökök voltak, akik az egyiptomi seregek elől menekültek ide a
19. század elején.
A sziklába vájt templomok és föld alatti
városok felejthetetlenné teszik a kappadókiai tájat, ám az
idelátogatókat talán legmélyebben mégis az évmilliók során kialakult
fantasztikus kőalakzatok nyűgözik le.
Buszos utazásunk során eljutunk Göreme szabadtéri múzeumába is, mely
szintén a világörökség számon tartott gyöngyszeme. A Cavusin melletti
sziklatemplom még romjaiban is lenyűgöző látványt nyújt. A falucska
kerámiaműhelyei messzi földön híresek, melyek kézműves termékeit hangos
szóval kínálják a turistáknak. A nap hátralévő részében a
Tündérkémények nevezetű sziklatornyokat keressük fel: ezek mára
Kappadókia jelképeivé váltak. A Zelve-völgy gúla alakú hegyormainak
sziklalakásai közül némelyikben még ma is élnek emberek. Pihenésképpen
még megmártózunk egy hamisítatlan török fürdőben, Avanosban.
Kommentáld!