A Duna-delta délnyugaton a
Dobrudzsai-fennsíkig terjed, északon az ukrán határig, sőt azon is túl
nyúlik, míg keleten a Fekete-tengerbe torkollik. Jóllehet Hérodotosz
szerint harmadfél évezrede a Duna még hétágú ostorhoz volt hasonlatos,
mára azonban Pătlăgeancát elérve csupán két ágra szakad, igaz, a déli
ág Ceatalul Sulina mellett további kettőre. A páratlanul gazdag
természeti környezetből mintegy 3000 km2 szigorúan védett, s 1991-ben
lett a világörökség része.
Az északi, kanyargós Chilia-ág szállítja a
Duna vízhozamának 60 százalékát, a középső Sulina-ág egyenes vonalú, s
hajózhatóság érdekében medrét folyamatosan kotorják, mélyítik. Hossza
70 kilométer, s övé a vízhozam közel egyötöde. A Sfântul Gheorghe-ág
délkeleti irányú, s hossza megközelíti a száz kilométert. A
deltatorkolatnál találhatók a Sacalin-szigetek.
A
román területen két mesterséges csatornát építettek, míg az ukránok
néhány éve kezdték ugyanezen célból a munkálatokat. A tervezett
csatorna megbízható hajózásai útvonalat jelentene a Duna-delta ukrán
szakasza és a Fekete-tenger között. Az építkezés azonban nem csupán a
román fél tiltakozását váltotta ki (Románia az Európai Bíróság elé
viszi az ügyet), hanem maga az Európai Unió is azt tanácsolta
Ukrajnának, hogy hagyjon fel a csatornaépítéssel, mivel az maradandó
károsodást okozhat a térség vízi világában. Napjainkban az építkezést
leállították, s a két szomszédos ország kormányfői szinten megegyezett
abban, hogy a mesterséges csatorna sorsáról a szükséges ökológiai
háttértanulmányok elvégzése után szigorúan szakmai szempontok alapján
döntenek. (Tudomásunk szerint Ukrajna ragaszkodik a tervhez, jóllehet a
csatorna nyomvonalának megváltoztatásáról hajlandó tárgyalóasztalhoz
ülni.)
A deltavidék a magyar-román határtól -
Csengersimától, Ártándtól, Nagylaktól egyaránt - bő nyolcszáz
kilométer, s a hazai kalandkedvelők úti célja többnyire Tulcea. A város
a térség legfőbb turisztikai központja, szabad hotelszoba még az
idegenforgalom szempontjából legnépszerűbb őszi-tavaszi hónapokban is
található. A helyi utazási irodák változatos vízi túrákat kínálnak,
szinte valamennyi szóba jöhető alkalmatossággal, a motorcsónaktól a
szárnyashajóig.
A
három főág közötti szárazföldet természetesen számtalan mellékág
aprózza, s ezt a hatalmas, lápos-nádas-homokos, rendkívül gazdag
növény- és állatvilágot felvonultató területet nevezzük Duna-deltának.
Melynek területe a lerakott tetemes hordalékmennyiség miatt évről évre
növekszik. Magunk is láttuk azt a világítótornyot, amely építése idején
még a tengerparton vigyázta a hajósokat, mára azonban bő kilométerrel
beljebb, a szárazföldön magasodik. A víziút-hálózat oly szövevényes
labirintust alkot, melynek még a helyi őslakosok sem ismerik valamennyi
rejtelmét. A deltavidék maihoz hasonlatos formájának kialakulását
8000–10000 évvel ezelőttre teszik. Lakott részein románok, lipovánok,
ukránok, törökök, tatárok örmények, ruszinok, magyarok, cigányok, sőt
görögök is élnek. A lipovánok például a hazájukból vallási okokból
elmenekült óhitű oroszok leszármazottai. E színes nemzetiségű
"őslakosság" (számuk 15–20 ezerre tehető) kultúrája igazi csemege a
néprajzkutatók számára. Házaik, templomaik, temetőik, tárgyi világuk és
öltözködésük, szokásaik és ünnepeik minden arra vetődő idegent mélyen
megindítanak.
A
Duna és a tenger találkozása igen kedvező feltételeket teremt az
élővilág számára. A kemény telek és a viszonylag alacsony éves
csapadékmennyiség ellenére a deltában honos állatfajok száma meghaladja
a háromezret. A helyiek létalapját a vidék halbősége jelenti, több mint
százötven halféle úszkál errefelé. Igazi horgászparadicsom! Nem ritkák
az 50–60 kilós harcsák, jóllehet az itteni vizek királya a viza. Az
egyik szavahihető honfitársunk - a teljes éjszakáját erre áldozva -
napnyugtától hajnalig kereken 23, nem is akármilyen csukát fogott egy
csodaszép tavon. (A következő éjszakát természetesen már végigaludta,
igaz, ekkor viszont egy harminckilós pontyról álmodott.)
Román
ornitológus barátunk szerint a Duna-delta Európa első számú
madárparadicsoma. E vízi világ jó háromszáz madárfajnak ad otthont, s
érdekes módon a mediterrán és a szibériai faunatartományok egyaránt
képviseltetik magukat. (A becslések szerint itt él kontinensünk
kárókatona-állományának 60, bizonyos gémfajoknak pedig közel 70
százaléka.) Sőt, a költöző madaraknak is kedvelt pihenőhelye a delta: a
vonulási időszakokban milliószámra lepik el a mocsarakat és a tavakat.
A hatalmas nádrengeteg szolgál - talán utolsó - menedékül néhány
kihalás szélén álló fajnak, például a fekete sasnak. Érdekesség, hogy
errefelé költenek pelikánok is - az európai fehérpelikán-állomány fele
itt él. S ha már említettük a nádasokat, a Duna-delta büszkélkedhet
Földünk legnagyobb összefüggő nádrengetegével, melynek összterülete
meghaladja a 2700 km2-t.
Néhány évtizede megkísérelték a mocsaras
területek egy részét lecsapolni s művelésbe vonni, ez azonban - a
természetvédők nagy örömére - kudarccal végződött, s a szántóföldek
helyett maradt a félnomád életmód, a legeltetés. A sásos, zsombékos
vidék pompás legelő - szarvasmarhák, lovak és bivalyok a megmondhatói.
A
vízi világ fölfedezésére, szerényebben mondva: a mindössze félnapos
"kóstolóra" végül is nem motorcsónakkal, hanem kenuval indultunk.
(Lassúbb, ám csöndesebb, s legfőképpen: nincs kitiltva innen-onnan,
mint hangos nagytestvére.) Hihetetlen szépségű, nádfalak övezte
lagúnákon eveztünk végig, miközben vezetőnk úszó nádszigetekről,
helyüket változtató homokdűnékről, tavirózsák ezreivel betakart
tavakról mesélt. Alig hallhatóan csobban a lapát, ám gyakran röppennek
fel megriasztott madárcsapatok. Odébb, a nyílt vízen liliomokon lépkedő
büszke kócsagok. Érintetlen természet… Vajon Európában akad-e még ehhez
hasonló?
Kommentáld!