A tektonikus eredetű Jordán-árok legmélyebb
részén, Jordánia és Izrael határán található bolygónk egyik
legkülönösebb felszíni képződménye. A mi Balatonunkéhoz hasonló
hosszúságú, ám annál szélesebb (4–17 km) Holt-tenger sótartalma tízszer
nagyobb Földünk többi tengeréhez képest, s emiatt néhány
baktériumfajtán kívül vízében nem találhatóak élőlények.
Vízszintje közel 400 méterrel alacsonyabb
a Földközi-tengerénél, s a felszíni légnyomás és a páratartalom a mély
fekvés miatt igen magas. (Utóbbi az idelátogató nyaralók nem kis
örömére, hiszen az erős napfényt a páradús légréteg megszűri, az
UV-sugárzás tehát alacsony.)
A parti fövenyt sókristályok alkotják, különösen a kisebb déli
medencében. Az északi, mélyebb vizű (300 m) medencét a sekélyebb
délitől (4 m) ma már csupán egy szűk mesterséges csatorna választja el.
A Holt-tengert a Jordán folyó táplálja, természetes kifolyása nincs,
így a vízhozam folyamatosan elpárolog. A tudósok által bizonyított
dolog, hogy az elmúlt évezredek során a vízszint gyakran változott.
Amikor alacsonyabb volt, a déli öböl kiszáradt, s láthatóvá vált a
tengerfenék. Elmondható, hogy a Holt-tenger rendkívül érzékeny az
időjárásra, ne feledjük, az éghajlat errefelé sivatagi – az eső ritka
adomány.
A vonatkozó geológiai vizsgálatok eredményeiből korról korra pontosan
meghatározhatóak a vízszint ritmikus változásai, s bizonyos egyensúlyi
helyzetre utaló megnyugtató következtetések is levonhatók. Ám az utóbbi
évtizedekben az emberi gondatlanság nagymértékben hozzájárult ahhoz,
hogy a tenger vízfelülete drámai módon csökkenni kezdjen. Sokan a
növekvő turizmussal járó egyre nagyobb édesvízigényt kárhoztatják,
mások mindkét érintett ország öntözéses mezőgazdaságát: a Jordán
folyóból évről évre kevesebb víz jut a Holt-tengerbe. Az 1960-as
esztendők elején a vízfelszín még 1290 láb mélyen volt a tengerszint
alatt. Nos, ez mára 1350 láb mélyre süllyedt, s a környezetvédők
becslései szerint a csökkenés mértéke jelenleg évente körülbelül egy
méter. Pillanatnyilag tehát úgy tűnik, hogy a Holt-tenger követni fogja
nevének végzetét.
S mielőtt lezárjuk e szomorú témát,
óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy megakadályozható-e a Holt-tenger
elvesztése. Természetesen igen, ám a kézenfekvő megoldások fölött
évtizedek óta vitáznak. Míg Izrael a Földközi-tenger felől építene egy
csatornát a Holt-tenger vízének táplálására, addig Jordánia ugyanezt a
Vörös-tenger irányából tenné. Mindkét projekt büdzséje horribilis,
igaz, bármelyik is valósulna meg, a Holt-tenger bizonnyal megmenekülne
a kiszáradástól.
Jelzésszerűen csupán, de szólnunk illik a holt-tengeri tekercsekről,
amelyeknek megtalálása igazi világszenzáció volt, s mára bizony
nagykönyvtárnyi az irodalma. Fél évszázada, hogy a júdeai sivatagban az
elkóborolt kecskéiket kereső beduin pásztorok egy sziklabarlang
rejtekén megbúvó cserepekben különös bőrtekercsekre bukkantak. Mikor e
tekercsek – hosszas és különösen izgalmas bonyodalmak után – végre az
ókori írásokban járatos szakértők szemei elé kerültek, kiderült, hogy
az időszámításunk kezdetére datálható, autentikus dokumentumokról van
szó. Ekkor, elsősorban jordáni kezdeményezésre komoly régészeti
kutatások kezdődtek, s további bőrtekercseket, sőt töredékes
papiruszmaradványokat is találtak. Ezek között olyan feljegyzések is
olvashatók, melyeket a zsidó és a keresztény kánon egyaránt máig
kirekeszt szent könyveinek újabb és újabb kiadásaiból. Az utóbbi néhány
esztendőben a legfrissebb kutatásokról, s az azok nyomán fellángoló
vitákról jó néhány érdekes kötet megjelent idehaza is. Érdemes
egyiket-másikat magunkkal vinnünk egy szentföldi utazásra.
A Jordániát és Izraelt is kínálati terepének tekintő honi, és a nálunk
is elérhető nagy nemzetközi utazási irodák prospektusai számos
lehetőséggel kecsegtetnek egy Holt-tenger környéki nyaralást illetően.
A part menti szállodák – és strandok! – többsége igen jól felszerelt, a
kiszolgálás minden igényt kielégít, szikrázó az ég és arrafelé
ismeretlen a cápaveszély. Persze a legtöbben csupán néhány napot
töltenek a szó szoros értelmében felhőtlen lebegéssel, hiszen a
Holt-tenger környéke egyúttal számos bibliai történet helyszíne is.
Egyetlen érdekességet hadd emeljünk ki a
számtalan közül. A Genezis 14-ben olvashatunk a Biblia talán
legrejtélyesebb eseményéről, a királyok harcának leírásáról.
„Lőn pedig Amrafelnek, Sineár királyának
és Ariókhnak, Elászár királyának, Khédoriaomernek, Élám királyának és
Thidálnak, a Góim királyának napjaiban:
Hadat indítanának ezek Bera, Sodoma
királya ellen, Birsa, Gomora királya ellen, Sináb, Admáh királya ellen,
Seméber, Czeboim királya ellen és Béláh, azaz Czoár királya ellen.
Mind ezek a Sziddim völgyében egyesűlének; ez a Sóstenger.”
(Gen 14: 1, 2, 3)
És következik tovább az ütközet leírása,
amely két dolog miatt is különleges. Egyrészt Mózes öt könyvében, sőt a
teljes Bibliában ez az egyetlen történelmi eseményről szóló beszámoló.
Továbbá, s innentől már a történészeké volt a terep, a királyok
csatájának helyszíne fölött maga a Holt-tenger hullámzik…
Ám a derék geológusok megoldották e rejtélyt. Sikerült bizonyítaniuk,
hogy a pátriárkák idejében (i. e. 2100–1850), mikor a királyok
megütköztek, a déli öböl zátonyrésze teljesen száraz volt. A történet
feltételezett megírásának és közzétételének idején viszont a völgyet,
ahol a csata zajlott, már teljesen elárasztotta a víz. S hogy mik
segítették a kutatókat? Nos, a Sedom-hegy híres sóbarlangjai. Ugyanis e
barlangok magassága és formája a Holt-tenger vízszintingadozásai
szerint változik, s legrégebbi barlangfalak mintegy ősi
vízállásjelentésként „megörökítették” a változó szinteket. Így egy
egyszerű karbonsavpróbával biztonsággal datálhatóak a Holt-tenger
vízszintváltozásai.
Kommentáld!